Talán a tavasz teszi, talán az örök emberi vágy, hogy tartozzunk valakihez, de ahogy körülnézek a környezetemben, mindenhol dúl a szerelem. Jó nézni, és jó átélni is, úgyhogy ezt a bejegyzést most nektek ajánlom, akik szerelmesek és akik most kezdenek el szerelmesek lenni. :)
Megörökíteni magunkon a szeretett személyt tetoválás formájában... nos, sokan mondják, hogy ez rossz ómen, és hogy nem kellene. Én megértem ezt a fajta vágyat, nekem is voltak (még vannak is, de már nem sokáig) ilyen tetoválásaim. Kellett, mert úgy éreztem, hogy ki szeretném fejezni magam és a világ felé, hogy mennyire szeretem az adott illetőt. És meg is tartottam volna őket, mert az emlékek szépek, akkor is, ha már csak múlt és nem valóság. De aztán történtek bizonyos dolgok, ami miatt az illető emberileg nagyon mélyre süllyedt a szememben. Mintha nem is ugyanaz az ember lett volna, akivel együtt voltam. Tehát úgy döntöttem, hogy rendben, hogy az emlékek szépek, de egy ilyen emberhez még tetoválások formájában sem szeretnék tartozni. Így elfedtem (meg még a másikat is el fogom fedni). Többet nem is lesz olyan tetoválásom, ami kötődik egy férfihoz (kivéve családtag vagy gyerek), csak akkor, ha már sok-sok éve mellettem lesz, és tudom, milyen ember, tudom, hogy a kapcsolat stabil.
Ugyanakkor nem ítélek el senkit, mert szeretne közös tetoválást a párjával, vagy szeretne magára egy mintát, ami a párjához köti. Minden szerelem akkor, abban a pillanatban igazi, amikor érzed. A kérdés az, hogy melyik az az egyetlen, ami tényleg örökké tart.
Most már nekem jobban tetszenek azok a tetoválások, amik a szerelemről szólnak. Nem egy adott személyről, hanem magáról az érzésről. Hogy milyen erős, hogy kiforgatja az egész világod, hogy akár rossz, akár jó, de megváltoztat benned valamit. Hogy e körül forog tulajdonképpen az egész világ, és benne minden ember ezt keresi. Örökké.
A bőröd lehet egy emlékkönyv is. Megörökíteni rajta mindent és mindenkit, ami fontos vagy fontos volt.
Szép napot nektek! :)
