Kaptam egy cikket a tetoválásról, és elgondolkoztam rajta (nem először), hogy miért is szeretem. Elsősorban önkifejezés. Nagyon régóta szükségem van rá, és azt hiszem, ez minden emberben megvan valahol. Nálam ez mindig valamiféle művészeti ág keretein belül nyilvánult meg. Volt, hogy írtam, volt, hogy graffitiztem, táncolni is jártam, kipróbáltam a színjátszást is egy kis időre. De ami mindvégig hozzám tartozott, az a rajzolás. Még ha szüneteltettem is néha, mindig visszatértem hozzá. Egyetlen dolog zavart benne: hogy a képeknek a saját szépségükön kívül nincsen semmi funkciója. Aztán rátaláltam a tetoválásra (vagy az talált rám), ami ezt is kiküszöbölte.
A tetoválás olyan, mint egy napló. Minden tetoválás, ami rajtam van, tekinthető egy-egy bejegyzésnek is az életemről. Eszembe juttatja, mikor készült, miért készült, milyen volt akkor az életem, mit éreztem akkor. Ezt csak én tudhatom. Elmesélhetem ugyan a történeteket, amik kötődnek hozzájuk, de az csak egy része annak, amit nekem jelent. És ez még akkor is így van, ha néhány mintát csakis azért varrattam vagy varrtam magamra, mert tetszett. Ez egy kicsit pajzsként is működik. Valahogy meg is tud védeni. Az állandóság érzetét kelti, és emlékeztet arra, hogy akármilyen hatást is gyakorol rám a környezetem, van egy erős mag, ami mindig ugyanaz marad: én.
Másrészt viszont a külvilágnak is szeretem megmutatni, hogy mik vannak rajtam. Olyan, mintha betekintést engednék a felszín alá a minták által. Valahogy úgy, hogy: "Nézzétek, ez vagyok én!". Ha valaki figyelmes, akkor észreveheti, hogy ez egyfajta használati utasítás is rólam. És így le lehet tesztelni a körülöttem lévő embereket is, hogy mennyire felszínesek, vagy éppen ellenkezőleg, nagyon is jó megfigyelők.
 |
| my arm |
A tetoválás a lázadás egy formája is lehet. Erőteljesen ellen akarok állni annak, hogy az általam helytelennek tartott eszmék, emberi viselkedésminták vagy társadalmi szokások maguk alá temessenek. Magamra rakom azokat a dolgokat, amiket sosem szabad elfelejtenem. Ha így tekintünk rá, nem is értem néha, hogy miért kérdezik meg sokan, hogy nem fogod később megbánni? Nem, sosem fogom megbánni. Ez nekem nem divat vagy esztétikum kérdése, hanem sokkal inkább fogódzkodó. Arra pedig mindig szükségem lesz.
Végül, mivel nem csak magamon szeretem a mintákat, hanem készíteni is szeretem, ezért segít állandó kapcsolatot tartani lelkileg a tetoválás világával. Vajon van olyan tetoválóművész, akin nincs egyetlen tetoválás sem, és nem is szeretne?
Köszönöm szépen, Renika!:)
